2009. május 26., kedd

Kódolások, frame-elemzések - "egyéb média"

Ebben a bejegyzésben azokat az elemzéseket helyezzük el, amelyeket az "egyéb média" csoport végzett. Igyekeztünk egymástól - hírszerkesztési jelleg tekintetében és más szempontok alapján is - eltérő médiumok közül válogatni. Az eredménnyel mi magunk sem voltunk elégedettek, mivel nem elég széles a választott médiumok spektruma, továbbá nem minden szövegnél végeztük el mindkét módszerrel az elemzést. A kétféle tartalomelemzéssel végzett munkák azonban így is szolgáltak néhány érdekes felismeréssel.

1.
MAGYAR NEMZET (ONLINE) - B.B. kódolása
2008.április 11.
Cím: Gyurcsány is tüntetésre invitál
Újságíró: Pál Gábor

A cikk szereplői (szekvenciális sorrendben, zárójelben a folytatásban elhangzó megnevezésekkel)

Gyurcsány (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke, kormányfő), rendőrség, az SZDSZ budapesti választmányi elnöke (jelenleg tisztújítás előtt álló SZDSZ), Polgár Tamás ( Tomcat, blogger, , egy alkalmazott, fiatal lány, Szabó György fideszes önkormányzati képviselő, Jobbik, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Magyar Gárda, Magyarok Világszövetsége, Budapesti Rendőr-főkapitányság, rendészeti tárca, Dardóczi Dávid kormányszóvivő, a Hungarica menedzsere, Szanyi Tibor XIII. kerületi MSZP-s parlamenti képviselő (Szanyi Tibor, Szanyi, MSZP-s képviselő), Fiatal Baloldal, számos balliberális civil szervezet.

Miről szól a cikk?

Az elején leírja, hogy az aznapi „ellentüntetés” „törvénytelen esemény”, hiszen a szervezők „kicsúsztak a törvény által meghatározott előzetes 72 órából”, ennek ellenére a „rendőrség tudomásul vette”. //-> rendőrség = bűnpártoló? Szemhunyás? //
Leírja, hogy Tomcaték is tiltakozást szerveztek a Jászai Mari térre, ennek kapcsán leírja az előzményeket: „március 20-án az egyik alkalmazott lefasisztázott, és nem adott jegyet a Hungarica együttes koncertjére –bár volt nekik – egy fiatal lánynak.”
Erre válasz a Tomcat által „időben bejelentett” tüntetés //-> ők szabályosak//. A cikk közzéteszi Tomcat kérését is: „a tüntetésen lehetőleg magyarságát kifejező, de nem fasiszta jelképekkel, öltözékben jelentjen meg, mindenki tartsa be a törvényeket, ….” // -> mintha a lap olvasóinak szólna, ha el akarnának menni a tüntetésre = potenciális tüntntők? Tomcat ebben a kontextusban törvényes, elővigyázatos, ellentétben áll az SZDSZ-szel//
Tomcat kkiéri magának, hogy lefastisztázzák őket. A „nemzeti demonstrációhoz” több szervezet is csatlakozik: Jobbik, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, stbstb.
A cikk leírja, hogy a két oldal ugyanakkorra jelentette be tüntetési szánsékát, a lap pedig több helyen (BRFK, rendészeti tárca) is utánakérdezett, miért engedélyezték az SZDSZ kezdeményezte tüntetést, hiszen –hívják fel rá afigyelmet – az elmúlt években más tüntetéseket a késés miatt feloszlatott // ->újra előkerül, hogy az SZDSZ-es tüntetés törvényellenes, legalábbis annak kéne lennie//.
A cikk szerint Gyurcsány a parlamenti pártok elnökeit az ellentüntetésre való részvételre szólítja fel, újfastisztáknak nevezi Tomcatéket, az saját kezdeményezésüket civil kezdeményezésnek, blogjában szélsőségesnek sé nacionalistának nevezi a Hungarica nevű együttest, azt állítja, hogy a jegyirodának ,nem volt ilyen koncertjegye, melyet a vita másnapján felgyújtottak. A cikk említést tesz a Hungarica menedzserének közleményéről, mely Gyurcsány „három hazugság”-ára hívja fel a figyelmet: „ a zenekar tagjai ellentétben GYurcsány Ferenccel és kurzusával nem szélsősgesek, hanem hazafiak, s értelemszerűen nacionalisták. Az irodát – amely árult Hungarica-koncertjegyeket- nem másnap, hanem 10 nap múlva gyújtották fel. // -> Gyurcsány téved és hazudik?//
Szanyi Tibor MSZP-s parlamenti képviselő részvételre buzdítja az embereket, de azt is mondja, hogy „ne üljenek fel a fasiszta provokációnak”. Tomcat mégegyszer kikéri magának a cikk során, hogy lefasisztázzák, ugyanis megjelenik a szocialista sajtótájékoztatón is. Szanyi válasza: „akinek nem inge, nem veszi magára”. Tomcat a sajótájékoztatóra mint újságíró kapott belépési engedélyt az MSZP-től.

A cikk főbb szereplői:

• Gyurcsány Ferenc: aktív szereplő, nyilatkozataival és az eseményen való részvételével már kifejezi ideológiai hovatartozását (gyakorlatilag ő is virtuskodik, pl. a tüntetésen való részvételével), aktívan reagál az eseményekre, részvételre is buzdít, a lap megvilágításában bűnpártoló is emiatt, az SZDSZ cinkosa.
• Rendőrség: részben passzív szereplő, hiszen a cikkben nem esik szó még a tüntetésről és a rendőrség intézkedéseiről, abból a szempontból viszont aktív, hogy ők engedélyezik a törvénytelen ellentüntetést, mely igencsak szívügye a Magyar Nemzetnek (mások, pl. Tomcat, erről említést sem tesz a cikkben)
• SZDSZ: a „törvénytelen esemény” szervezői, Szanyi Tibor útján aktív szereplő a cikkben, ideológiai szempontból a párt magát Tomcaték ellenében határozza meg.
• Tomcat (Polgár Tamás) aktív résztvevő, magát magyar identitásúnak, nem pedig fasisztának mondja, érdekes, hogy a cikkben egyszer sem említik, hogy az üzlettulajdonos, vagy maga a környék zsidó lenne, így Tomcat a cikk alapján tényleg nem mondható fasisztának, zsidógyűlölőnek.
• Szabó György: fideszes önkormányzati képviselő, ő szervezett „ellenflashmobot”, ezzel Tomcaték ellen határozta meg magát.
• „Alkalmazott”: lefasisztázta a „fiatal lányt”, nem szolgálta ki: a történtekben aktív szereplő, a cikkben már nem. Identitásásáról, etnikumáról a cikk nem tesz említést, bár a leírt cselekedete miatt már a Hungarica- típusú együttesek és rajongóik ellen definiálhatjuk. A leírásban nem derül ki pontosan, mi történt, két oldal kétfélét állít, az újság egyértelműen nem foglal állást egyik verzió mellett sem.
• Jobbik, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Magyar Gárda, Magyarok Világszövetsége, Hunnia Mozgalom: aktív szereplők, csatlakoztak a Tomcat-féle „nemzeti demonstrációhoz”.
• Daróczi Dávid kormányszóvivő: csak megerősíti Gyurcsány mondatait.
• Hungarica menedzsere: a cikk szempontjából aktív, Gyurcsánnyal ellentétben „nem szélsőséges”nek nevezi a zenekart (és magát?), ellenben hazafiasnak, nacionálisnak.

Főbb szóbeli, vagy eszmei konfliktusok, cáfolatok a cikkben:

Polgár Tamás vs. „fasisztázók”
MSZP vs. „fasiszták”
Gyurcsány vs. „fiatal lány” (GY. Szerint nem is árultak olyan Hungarica- jegyet, ergo a lány túlreagálta
Hungarica vs. Gyurcsány
Szanyi vs. Polgár Tomcat


Jelzők, határozók, stb:
„törvénytelen” esemény (ellendemonstráció), „fiatal” lány, „fideszes” (önkormányzati képviselő), „magyarságát kifejező, de nem fasiszta” jelképek és öltözék, „magyar” identitás (miatt „dobták ki a boltból a lányt – Tomcat szavai), „nemzeti” demonstráció (Tomcaték tüntetése), „a jelenleg tisztújítás elé néző SZDSZ”, >”antifasiszta” demonstráció< (az SZDSZ-féle tüntetés, az antifasiszta szót zárójelbe rakták), „kettős mérce” ( a 72 órás bejelentési törvény kettős értelmezése), „újfasisztákkal szembeni civil kezdeményezés” (Gyurcsány felszólításának tolmácsolása), „szélsőjobboldali eszméket vallók” (Gy. szavainak tolmácsolása), „alávaló támadások” (Gy: iroda felgyújtása), „újfasiszta eszméket valló és nyíltan hirdető csoportok (GY.), „szélsőséges és nacionalista” Hungarica (GY.), „ellentétben Gyurcsány Ferenccel és kurzusával nem szélsőségesek, hanem hazafiak, s értelemszerűen nacionalisták” a zenekar tagjai (a menedzser szavainak tolmácsolása), „fasiszta provokáció” (Szanyi T. szavai), „nagyszámú, csendes jelenlét” (SZ.T).„önvédelmi képesség” (SZ.T.), „egész közösségük elleni támadás” (Sz. T.), „a hangulata, jellege, látványa, értelme, szaga, mindene egy fasiszta provokáció” (Sz. T.) „erőszakos” cselekmény.


2. MAGYAR NEMZET (ONLINE)- B. B. kódolása

2008. április 12.
ANTIFASISZTA TÜNTETÉS GERARD SCHÖDERREL
Orbán Viktor: Mindig mindenkit meg fogunk védeni faji, származási, vallási, vagy politikai hovatartozásra való tekintet nélkül

Cikkíró: Pihál Tamás

A cikk szereplői:
Gerhard Schöder (G. S. német exkancellár), Polgár Tamás (Tomcat, P.T internetes blogíró), Szabadai Viktor, az SZDSZ budapesti elnöke, Gyurcsány Ferenc miniszerelnök, Faludi György, Herényi Károly, Kolompár Orbán, Hiller István, Budaházy György, Toroczkai Lászó, Gonda László, fiatal lány, jegyiroda vezetője, rohamrendőrök, radikális tüntetők (radikálisok), Szabó György /és családja/ (Fideszes politikus), Orbán Viktor, a Fidesz elnöke (ellenzéki politikus, a Fidesz elnöke), Magyarok Nyilai, Központi Nyomozó Főügyészség, Nemzetbiztonsági Hivatal.
A piros keretes kiegészítés szereplői:
Szijártó Péter, a Fidesz kommunikációs igazgatója (Fidesz-szóvivő), Sólyom László (Sólyom, az államfő), Kovács Zoltán, a jegyiroda tulajdonosa.

Miról szól a cikk?
Rendbontás nélkül végetért mind a Tomcat-féle „szabályos, három nappal korábban bejelentett”, mint a „Szabadai Viktor … által szabálytalanul..bejelentett” tüntetés. A MN újra kiemeli, hogy a rendőrség szemet hunyt az SZDSZ-féle tüntetés csúszása felett. Említ résztvevőket mindkét oldalról, elmondja, hogy Gyurcsány Ferenc aznap délelőtt, a költészet napja alkalmából Faludy-emléktáblát avatott Hiller Istvánnal. A délutáni demonstráción részt vett ő is és a német exkancellár is. Tomcaték a „Gyurcsány, takarodj, vidd az összes haverod” mondatot skanálták, az ellentüntetők a „Nácik haza!” mondatot. Leírják újból a jegyirodás történetet, mindkét verzió szerint (fasisztázás, nem-fasisztázás), majd a tényt, hogy ezek után Molotov-koktélt dobtak az üzletre. Utána folytatja az események ismertetését: Polgár Tamásék átvonultak a Jászai Mari térre, majd a Kossuth térre, onnan a Szabadság-térre, ahol bementek a kordonon belüli területre és ledobálták a koszorúkat a „sokat bírált kommunista elmlékmű”-ről. Ezt körbevették a „védőruhás, pajzsos rohamrendőrök. Kitér arra, hogy ezeket a tüntetéseket Tomcat is későn jelentette be, mert ha az SZDSZ megteheti, ő is. A Clark Ádám téren 20-25 embert előállítottak, köztük Tomcatet. Beszámolnak arról is, hogy Szabó Györgyöt, az „ellenflashmob” fideszes szervezőjét halálosan megfenyegették, ezért elköltözött családjával, az ügyben eljárást indítottak ismeretlen tettes ellen, zakaltás vádjával, egyben intézkedtek a politikus védelméről. Orbán Viktor aggasztónak nevezte a helyzetet, megkérdőjelezte a rendőrség és az igazságszolgáltatás értelmét, majd elmondta, amíg ők megkerülhetelen politikai erőnek számítanak, addig megóvnak mindenkit, valamint hogy büszke arra, hogy az egész kezdeményezést egy fideszes aktivista indította el. A cikk beszámol Szabó György Gyurcsány Ferenchez intézett nyílt leveléről is, melyben felszólítja, hogy „ne menjen el az antifasiszta megmozdulásra és ne sütögesse Tomcattel együtt politikai pecsenyéjét”, majd elmondja, hogy a támadást magára vállaló Magyarok Nyilai nevű szervezetet azóta sem találják a hatóságok.
A fő szövegtörzs melletti, piros keretes közleményben Szijjártó Péter szavait tolmácsolják, mely szerint a kormánynak kapóra jönnek a provokációk, így el tudják terelni a figyelmet a hibáikról. Szijjártó szerint a kormány alkalmatlanságát mutatja, hogy „az ilyen utcai helyzeteket nem tudják megoldani” // <-> a tüntetéshez való jog? //. Ő is említést tesz arról, hogy a Fidesz szándékában áll megóvni a magyarokat és a magyar kisebbségeket.
A másik piros keretes szócikkben Sólyom László jegyiroda-látogatásáról számolnak be, mely során az Államfő elmondja: támogatja a civilek délutánra tervezett ellentüntetését. Kovács Zoltán, a jegyiroda tulajdonosa szerint „ez az egész ügy már rég nem rólunk szól, immár csak ürügyként használják a jegyirodát és a támadást arra, hogy a két oldal összecsaphasson.”

A cikk főbb szereplői:

• Gerhard Schöder: aktív szereplő, hiszen részt vett a tüntetésen. Németország volt kancellárja, jelen kontextusban a fasizmus okozta károkat már jól ismerő ország személyében volt jelen (valószínűleg inkább a német sajtóvisszhang miatt), szavait idézik is a cikkben.
• Tomcat: aktív résztvevő, a tüntetők vezetője, koszorúdobáló, virtuskodó, a két cikkben teljesen más fényben tűnik fel (bár még mindig ő a „szabályos tüntető”, az ellentüntetőkkel szemben).
• Szabadai Viktor: ő szervezte az SZDSZ-es antifasiszta ellentüntetést, aktív résztvevő, az írásban kiemelik, hogy szabálytalanul szervezte a megmozdulást.
• Gyurcsány Ferenc: aktív résztvevő, és aktív részvételre szólítja fel a többi embert is, koszorúz, stb, minden tettével és szavával ideológiai nézetét igyekszik alátámasztani.
• Tomcat-féle 2-3ezer tüntető: aktív résztvevők, tüntetők: „Gyurcsány, takarodj, vidd az összes haverod!”, „Börtönbe!” –felkiáltások, koszorúdobálás, a rendőrség 20-25 embert előállít közülük. //A cikk azonban mintha azt sugallná, hogy valójában nem is voltak szabályellenesek a későbbi (Szabadság-tér, Clark Ádám tér) tüntetések, csak annyira, mint a másik oldalé, hiszen az SZDSZ-féle tüntetést is későn jelentették be.//
• „Másik tábor”: „Nácik haza”, Gyurcsány és Schöder, Herényi Gábor (MDF), Kolompár Orbán (OCÖ), és „számos szocialista és szabad demokrata politikus, ismert balliberális személyiségek”, aktív résztvevők, magukat Tomcaték ellenében határozzák meg az ellentüntetők soraiban való megjelenésükkel.
• „fiatal lány”, „jegyiroda vezetője” itt már passzív résztvevők
• „védőruhás, pajzsos rohamrendőrök”: az emlékművet védték, mely „amúgy is védett, sokat bírált”. Inkább a hárítás a feladatuk, a rendőrség (nem hiszem, hogy a rohamrendőrök) később előállítják azt a 20-25 embert. Ha nem is agresszíven, de végig szemben állnak a tüntetőkkel.
• Szabó György: másik cselekményszál, de köze volt a történtekhez, hiszen ő volt az ellenflashmob szervezője. Ebben a cikkben nem vesz részt aktívan a mainstream eseménysorban, de mégis írnak róla, hiszen azóta halálosan megfenyegették (az egyik szélsőjobbos honlap nyilvánosságra hozta a telefonszámát), el is költözött. Elhatárolta magát a radikális jobboldaltól is, de Gyurcsány Ferenctől is, nyílt levelében egy kalap alá véve Tomcatet és a miniszterelnököt. // -> szélsőség és az MSZP egyaránt ellenség//
• Magyarok Nyilai: na ők aztán minden értelemben passzívak azóta, hogy magukra vállalták a Molotov-koktélos támadást.
• Orbán Viktor: nem vesz részt az eseményekben, csak idéznek tőle. Támogatja a „civileket” és örül annak, hogy Szabó György Fideszes képviselő kezdeményezte anno az eseményeket.
• Szijjártó Péter: a Fidesz kommunikációs igazgatója, csak kommentál, részt nem vesz az eseményekben, viszont a Fidesz identitását és véleményét közvetíti (akárcsak Szabó György tette), igyekszik más oldalról megközelíteni Gyurcsány Ferenc viselkedését. Biztosítja a kisebbségeket a párt védelemről (mondjuk érdekes, akár a szélsőjobbot is vehetjük kisebbségnek, nem?)
• Sólyom László: nem mainstream-szereplő, de a cikkben aktív: meglátogatja a jegyirodát, ezzel is definiálja helyzetét és álláspontját, bár igyekszik objektív maradni, azt mondja, nem tudja a részleteket, így nem beszél a történtekről, viszont a szélsőjobbos, „rasszista indittatású erőszakot” mélységesen elítéli.
• Kovács Zoltán (a jegyiroda tulajdonosa): szerepe, hogy kimutat a konkrét események síkjáról: „ez az egész ügy már nem rólunk szól, immár csak ürügyként használják a jegyirodát ért támadást arra, hogy a „két oldal” összecsaphasson.”

Jelzők, határozók, stb:
Antifasiszta tüntetés; kettős tüntetés; szabályos módon (Tomcat-tüntetés); három nappal korábban bejelentett tüntetés (T-t.); szabálytalanul, a törvényben előírt 72 órás határidőt túllépve bejelentett rendezvény (SZDSZ-es); antifasiszta megmozdulás, számos szocialista és szabad demokrata politikus; ismert balliberális személyiségek, hazafiasság, demokratikus elkötelezettség, nemzeti hovatartozás, világpolgári lét: Faludy György, exkancellár, szélsőjobboldali erőszak; szélsőjobboldali nácik (G.S.), Tomcat-féle 2-3 ezer tüntető; másik tábor; Kossuth téri tüntetők vezetője; fiatal lány; radikális tüntetők; nagy ováció közepette; szovjet emlékmű; védőruhás, pajzsos rohamrendőrök; sokat bírált kommunista emlékmű; SZDSZ-es rendezvény; rendőrségi tiltás; halálos fenyegetés; XIII. kerületi fideszes önkormányzati képviselő; felgyújtott jegyiroda; ismeretlen tettes; szélsőjobboldali internetes portál; „rendkívül aggasztó, nem politikai természetű, hanem közrendbeli válságjelenség” (O.V.); a Fidesz elnöke súlyos és komolyan veendő fenyegetések; ellenzéki politikus; megkerülhetetlen politikai erő; faji, származási, vallási vagy politikai hovatartozásra való tekintet nélkül; fideszes aktivista; civil kezdeményezés; nyílt levél; antifasiszta megmozdulás; politikai pecsenye; fideszes politikus; menthetetlenül lelepleződtek; szocialista sajtótájékoztató; tehetetlen hatóságok; Molotov-koktéllal való megtámadás; jelenlegi korányválság; társadalmi nehézségek; kommunikációs igazgató; magyargyűlölet ellen tiltakozók; a kormány alkalmatlansága; utcai helyzetek; rendőri szervek; elemi kötelesség; Fidesz-szóvivő; kommunikációs főigazgató; teljes mértékben elfogadhatatlan; Molotov-koktéllal felgyújtott üzlet; délutánra szervezett ellentüntetés; rasszista indíttatású erőszak; mélységesen elítélem; konkrét ügy.


3.

RTL Hírek - 2008.04.11. - P. G. kódolása
Percről percre - Tüntetés a belvárosban (Szerző: Kéri Barnabás)

http://www.rtlhirek.hu/cikk/161067

Rendbontás nélkül véget értek a péntek délutáni demonstrációk, amelyeket radikális szervezetek és ellenük tiltakozó civilek, politikusok szerveztek. 4 órára gyakorlatilag megtelt a fővárosi Jászai Mari tér, ahová a Tomcat néven ismertté vált blogger, Polgár Tamás jelentett be rendezvényt. A közeli Hollán Ernő utcába szerveztek ellentüntetést civilek és politikusok, amelyen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és Gerhard Schröder volt német kancellár is. Miután a két demonstráció véget ért, a radikálisok átvonultak a Kossuth térre, ahonnan további helyszínekre indultak. Az RTL Híradó percről percre követte az eseményeket a végéig.


Általános jellemzők:
Hétfő délután, Hollán Ernő utca, Budapest: bejelentés nélküli tüntetés és ellentüntetés egy jegyiroda előtt.

16:05 - Szivárognak a tüntetők és az ellentüntetők a helyszínre
16:23 - Elkezdődtek a demonstrációk
17:05 - Jegyet vásároltak a tüntetők
17:11 - A Kossuth térre készülnek a szélsőségesek
17:54 - Faképnél hagyták az ellentüntetőket
18:17 - Több százan a Kossuth téren
18:38 - Ha kell tovább mennek
19:08 - A Szabadság téren gyülekeznek
19:15 - Rendbontás a szovjet emlékműnél
19:32 - Nem vonulnak, mert esik
19:56 - Következő állomás: Roosvelt tér
20:15 - Oszlatásra készülnek
20:30 - Az Erzsébet hídhoz mennének
20:44 - Elfogták Tomcatet
21:32 - Budaházyt is elkapták
21:41 - Elfogytak a tüntetők


Előzmények: tüntetések egy koncertjegy miatt
(Egy nő, egy magát nemzeti érzelműnek valló zenekar koncertjére akart jegyet venni. A történetre innentől mindenki másként emlékszik.
Ellentüntetés is tartottak hétfőn, azt is bejelentés nélkül. A tüntetők végül rendbontás nélkül távoztak. De később az iroda kirakatát ismét betörték.)

- Pénteken délelőtt az államfő is elment a jegyirodába, és beszélt a tulajdonossal.
„A konkrét ügyben nem akarok állást foglalni, mert nem ismerem a részleteket, de az biztos, hogy semmi sem igazolhatja a rasszista uszítást. Ezt én mélységesen elítélem” – mondta Sólyom László, köztársasági elnök.
A köztársasági elnök ugyanakkor azt is mondta: egyetért a délutáni antifasiszta ellentüntetéssel, és támogatja a tüntetőket.

Résztvevők:

• tüntetők(radikális szervezetek), ellentüntetők(civilek, politikusok) - mind megszólító, mind megszólított szerepben, egyértelműen ideológiai alapon vesznek részt az interakcióban
• Polgár Tamás (Tomcat) - megszólító, az eseménysorokban kiemelkedő, vezető szerepet játszik ideológiailag
• Gyurcsány Ferenc - ideológiai alpon ill .mukához kapcsolódóan vesz részt
• Gerhard Schröder - ideol. ill. munkához kapcs.
• a Magyar Gárda egyik tagja
• Horn Gábor - megszólított, munkához kapcs.
• Budaházy György - megszólító, ideológiai alap
• rendőrök, rohamrendőrök - munkához kapcs.

- Az interakció a résztvevő felek között, az utcákon, tereken zajlik.


Szövegek típusa:

Tudósítás, közlemény

-RTL Hírek videós hírportálján a Hazai c. rovatában olvasható tudósítás, Az RTL Klub a Független Hírügynökséget és saját stábját tünteti fel, mint információforrást

- BRFK közlemények (2008.04.11.)

Induktív módon meghatározott kódok kiválasztása

Jelzőrendszer:
szélsőséges, szélsőjobboldali, antifasiszta,radikális(ok) /tüntetők/, egyenruhás(ok)

a szövegben említett jelzők az interakcióban lévő csoportokra vonatkoznak

a jelzők célja az objektív véleményformálás és a tájékoztatás

Motivációrendszer:
magyarság és zsidóság kérdése

Narratívarendszer:
Egy nő, egy magát nemzeti érzelműnek valló zenekar koncertjére akart jegyet venni.
A történetre innentől mindenki másként emlékszik.
Az iroda tulajdonosa szerint a nő zsidózni kezdett, amikor kiderült, hogy az eladó nem ismeri a zenekart. A nő azt állítja, magyarsága miatt kidobták. Az irodára később ismeretlenek Molotov-koktélt dobtak. Ezt egy szélsőséges szervezet vállalta magára.

Környezetrajz:
A rendőrség a Broadway jegyiroda védelmében és a két csoport szétválasztása érdekében nagy erőkkel vonult fel, és kordonokat állított a Hollán Ernő, a Budai Nagy Antal és a Katona József utcában. A gyalogos közlekedés a Pozsonyi út felől egyelőre lehetséges.(2008.04.11 - 16:05)
A Kossuth téren eddig néhány tucat ember gyűlt össze. A Parlament körül egyelőre nincs kordon, igaz, rácsokkal megpakolt teherkocsik vannak a helyszínen. (2008.04.11. - 17:54)
A Parlament bejárata előtt sorfalat állnak a rohamrendőrök, kordon továbbra sincs. (2008.04.11. - 18:17)
A Parlament bejárata előtt sorfalat állnak a rohamrendőrök, kordon továbbra sincs, egy vízágyú viszont van a helyszínen. (2008.04.11. - 18:38)
Esik az eső a Szabadság téren. (2008.04.11. - 19:32)
"A Lánchíd újra járható már, de a BKV fődiszpécsere szerint a 2-es metró a Kossuth téri állomáson továbbra sem áll meg, és üzemzárásig már nem is fog." (2008.04.11. - 21:41)


Frame-elemzés:
Cselekvésorientált jellegre koncentráló értelmezési keretek

Injustice frame:

„Egy nő, egy magát nemzeti érzelműnek valló zenekar koncertjére akart jegyet venni” a Broadway jegyirodában. „Az iroda tulajdonosa szerint a nő zsidózni kezdett, amikor kiderült, hogy az eladó nem ismeri a zenekart. A nő azt állítja, magyarsága miatt kidobták.” A továbbiakban a cikk a nemzeti érzelműeket és a magukat magyarnak vallókat szélsőségesként, radikális tüntetőként említi.

„A konkrét ügyben nem akarok állást foglalni, mert nem ismerem a részleteket, de az biztos, hogy semmi sem igazolhatja a rasszista uszítást. Ezt én mélységesen elítélem” – mondta Sólyom László, köztársasági elnök.
(A köztársasági elnök ugyanakkor azt is mondta: egyetért a délutáni antifasiszta ellentüntetéssel, és támogatja a tüntetőket.)


Agency frame:

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csatlakozik feleségével az antifasiszta ellentüntetőkhöz, valamint a demonstráción részt vesz Gerhard Schröder is. (A politikusok, mint a demokrácia és az állami rend képviselői szimbolikusan kifejezik „az ország” álláspontját.)

Másik oldal:
„Tomcat jegyet vásárolt a Hollán Ernő utcai irodában.” Ezzel a cselekedettel felszólítja azon nemzeti érzelmű embereket, akiket sérelem ért a jegyirodás incidens kapcsán. Polgár Tamás demonstrálja, hogy igen is kiszolgálják a „magyar embert”, ha koncertjegyet kíván venni. „A pénteki tüntetést szervező blogger a jegyvásárlás után azt mondta: a demonstráció elérte a célját, mert megvásárolhatta a jegyeket.”

Identity frame: A cselekvők meghatározása a fentebb említett keretek összefésülésével valósul meg, tisztán megjelenő példája nem fordul elő a cikkben.

Az interaktív, diszkurzív folyamatokra koncentráló értelmezési keretek kevésbé nyomon követhetőek a tudósításban.

4.

Index
2008. április 8., kedd 17:00 - Sz. J. kódolása és frame-elemzése
Résztvevők:
• „szélsőséges fiatalok”: a cikk szerzője itt még nem nevezi néven a résztvevőket, (valószínűleg) a szélső jobboldal hangadóira gondol, ideológiai hovatartozás jellemző a csoportra, a csoport a megszólító szerepben cselekszik, aktív résztvevő
• „Magyarok Nyilai nevű szervezet”: feltehetően ez a szervezet dobott Molotov-koktélt a jegyirodára, ideológiai hovatartozás jellemző a csoportra, a csoport a megszólító szerepben cselekszik, aktív résztvevő
• „Több százan sorakoztak fel (…), hogy tiltakozzanak a jegyiroda múlt heti felgyújtása ellen”: a tömeg érzékeltetése pontos vagy becsült adat nélkül, a csoport aktív és passzív résztvevőkből, megszólítókból és megszólítottakból áll, részvételükkel ideológiai hovatartozásukat jelzik/demonstrálják
• „jelentette tudósítónk”: tudósító, munkájából adódóan van jelen, szerepe az események formálásának tekintetében passzív
• „(a helyszínen) egy tucat rendőr tartózkodott”: a hatóság jelenléte, nagyjából pontos számadat, a csoport munkájából adódóan van jelen, az események alakításának szempontjából aktív résztvevők → „miután a rendezvény nem volt bejelentve – megkérték a jelenlévőket, ne akadályozzák a forgalmat, álljanak a járdára, hogy a troli el tudjon menni”
• „Szabó György (XIII. kerületi fideszes önkormányzati képviselő)”: munkájából adódóan és ideológiai megfontolásból van jelen, megszólító és megszólított, aktív résztvevő → „rövid beszédet tartott az összegyűlteknek, és megköszönte, hogy ennyien eljöttek. Megkérte őket, hogy menjenek haza, mert a rendezvény nincs bejelentve, az emberek azonban nem mozdultak.”

• „20-30, magát nemzeti érzelműnek valló fiatal”: a csoport méretéről becslési adatot ad közre a tudósítás, a csoport ideológiai hovatartozása okán van jelen az események, megszólítók és megszólítottak

• „Demszky Gábor”: Budapest főpolgármestere, munkájából adódóan és ideológiai megfontolásból vesz részt az eseményen, aktív, hiszen közleményben határolódott el a szélsőségesektől

• „Gerendai Károly, Gerendás Péter, Kálmán László nyelvész, Radnóti Sándor, Ungváry Krisztián, Kenyeres Bálint filmrendező, Szabó György, a Fidesz önkormányzati képviselője és az SZDSZ Új Generáció több tagja”: az ellentüntetők között jelentek meg, aktív/passzív részvevők, ideológiai hovatartozásuk miatt vannak jelen

• „több szervező”: a rendőrök munkáját segítők, az ellentüntetőket az ő segítségükkel sikerült rábírni, hogy a járdára álljanak, nincs pontos számadat, aktívak, munkájukból adódóan vesznek részt az eseményen

• „a szélsőjobbos csapat egyik vezetője és társai”: itt feltehetően Tomcatre, vagyis Polgár Tamásra és társaira gondol a cikk szerzője, egy negyedik emeleti erkélyen jelentek meg, szópárbajba keverednek az ellentüntetők egy csoportjával, tehát megszólítók és megszólítottak egyben, aktívak, ideológiai hovatartozásuk miatt vesznek részt az eseményen

• „Negyed 6 körül 20 rendőr biztosította a rendet”: időpont-megjelölés, pontos számadat a rendőrök csoportjára nézve, a csoport jellemzői megegyeznek a rendőrök fenti jellemzésével


A tudósításban az előzményeket is ismerteti a szerző:

• „április elsején hajnalban Molotov-koktélt dobtak a jegyirodába ismeretlenek”: meg nem nevezett csoport, a csoport tagjainak száma sem ismert

• „a tulajdonos feljelentést tett a rendőrségen”: itt sem nevezi meg a szerző a tulajdonost

• „hogy március 20-án egy nő a Hungarica együttes koncertjére akart 10 jegyet venni” :név nélkül

• „összetűzésbe került az iroda alkalmazottaival”: név nélkül

• a jegyirodában történtekről, majd pedig a gyújtogatásról többször beszámolt a kuruc.info portál is: a szélső jobboldali médium megnevezése, ugyanakkor az információban nem jelenik meg, hogy a „beszámoló” milyen formában történt (cikk, blog, fórumbejegyzés), nincs megnevezve a szerző, valamint az írások tartalmára sem tér ki az indexes cikk szerzője

• „az igazságügyi tárca”: hivatalos szerv, amely a kuruc.info oldalt korábban uszító hangvételűnek minősített

• „Kovács Zoltán, a jegyiroda vezetője az MTI-hez eljuttatott közleményében hivatkozik a történtekkel összefüggésben a portál cikkeire”: itt már megnevezésre kerül a jegyiroda tulajdonosa, a közleményt pedig a Magyar Távirati Irodához juttatta el

• „eladó tájékoztatta a vásárlót a jegy áráról”: a vásárlási szituációban mint eladó és vevő szerepel a nő és a bolti alkalmazott

• „Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg”: a szervezet, amely eljuttatta a molotov-koktélos támadás fényképét a Magyar Nemzet szerkesztőségébe, egyúttal magára vállalta Csintalan Sándor megverését és több molotov-koktélos támadást is

• „Magyar Nemzet”: a cikkben nem említi a szerző, de köztudottam jobboldali érdekeltségű médiumról van szó

• „Tomcat”: az ő blogbejegyzését idézi a cikk szerzője, amelyben felhívást intéz a vele szimpatizáló, nemzeti érzelmű társaihoz, hogy csatlakozzanak az általa szervezett „flahmobhoz”


A szöveg típusa: tudósítás


Jelzők, mód és állapothatározók:

molotov-koktélos, szélsőséges, tiltakozó, fideszes, magát nemzeti érzelműnek valló, felsorakozott, békeszerető/Demszky Gábor közleményéből/, mélységesen, antiszemita /D.G./, nyíltan, magyar (demokrácia) /D.G./, újnyilas /D.G./, kisebb, szélsőjobbos, békésen, teljesen, úszító hangvételű, szabályosan, felháborodva, fekete (nadrág), nemzeti érzelmű

A jelzők alkalmazásának oka, szándéka elsősorban az objektív véleményalkotást szolgálja.

Az „ideológiai rendszer” kategóriájába illő jelzők, határozók: (molotov-koktélos), szélsőséges, tiltakozó, fideszes, magát nemzeti érzelműnek valló, antiszemita /D.G./, újnyilas /D.G./, szélsőjobbos, úszító hangvételű, nemzeti érzelmű, békeszerető /D.G./.

Megfigyelhető, hogy bár a tudósítás tulajdonképpen objektív, a jelzőkből mégis az derül ki, hogy sokkal többször használt a szerző jelzőket a szélsőjobboldali, radikális csoportok megnevezésére. Ezek a jelzők ugyanakkor nem kifejezetten tükröznek véleményt, inkább a csoport megnevezésére, beazonosítására szolgálnak. Egyszersmind meglepő, hogy a politikai baloldallal kapcsolatban szinte semmiféle jelző vagy határozó nem bukkan fel. (míg találkozhatunk a „fideszes” kifejezéssel, addig „mszpssel” vagy „szdszessel”, esetleg „liberálissal” vagy „balliberálissal” nem)

A tudósítást egy MTI-fotó és egy Index által készített videó kíséri.
A rendőrök mozgósorfalat alkotva szorították ki mindkét csoportot a környékről

A kép halszemoptikával (?) készült, meglepő módon a kép és a képaláírás viszonya nem egyértelmű, vagyis a képaláírás nem a képen látható információt közli. A kép fölső harmadában hangsúlyos elemek a stop-tábla, ami többfajta olvasatra is lehetőséget ad (stop → állj, hagyjátok abba az ellenségeskedést, fejezzétek be a tüntetést, megálljt kell parancsolni az elszabadult indulatoknak stb.); egy fotós fényképezőgépe (→ fokozott médiaérdeklődés) és a jegyiroda kinyúló cégére. A kép középső harmadában az „embertömeg” látható, ugyanakkor ezen az ábrázoláson az emberek nem tűnnek különösebbek aktívnak, nem derül ki az sem, hogy melyik oldallal szimpatizálnak. Feltehetően az első sorokból többet hivatásos fotósok, tehát nem személyes motivációjuk miatt vesznek részt az eseményen, hanem munkájuk (vagy hobbijuk) következményeképpen. A kép alsó harmadában a tömegoszlatásra tett kísérletet követhetjük figyelemmel, ahogy egy rendőr (?) megafonnal ad utasításokat.

A fotón tehát nem jelennek meg egyértelműen a szembenálló felek, csoportok, a közösségek prominens, vezető személyiségei, pedig az esemény éppen erről a szembenállásról szólt, így nem tartom igazán szerencsésnek ezt a képet. A fotó megjelentetése mögött ugyanakkor a semlegesség szerkesztői szándéka is álhatott, hiszen az esemény másnapján az Index mindenképpen meg akarta őrizni neutrális és objektív pozícióját.
FRAME-elemzés
http://index.hu/belfold/nck0407/

Injustice frame

„Hétfőn délután szélsőséges fiatalok szerveztek tiltakozó akciót a Hollán Ernő utcába egy jegyirodához, amire a múlt héten feltehetően a Magyarok Nyilai nevű szervezet dobott Molotov-koktélt.”

„Amikor közel értek a felsorakozott tömeghez, a rendőrök igazoltatták néhányukat, az ő akciójuk ugyanis szintén nem volt bejelentve.”

„Demszky Gábor felháborodott azon, hogy szélsőséges csoportok „Újlipótvárosban szerveznek erődemonstrációt, hogy az ott élőket és rajtuk keresztül a főváros minden békeszerető lakóját megfélemlítsék. Mélységesen elítélem, hogy a két világháború közti időszak antiszemita hecckampányait felelevenítő szélsőségesek nyíltan a magyar demokrácia alapértékei ellen fordulnak”.”

„A tömeg a kisebb csoport érkezésekor azt kezdte skandálni: „Nácik haza!” Válaszul a szélsőségesek az „Itthon vagyunk!” rigmust skandálták.”

„Azért gyülekezett több száz ember a jegyirodánál, mert április elsején hajnalban Molotov-koktélt dobtak a jegyirodába ismeretlenek, a helyiség teljesen kiégett, a tulajdonos feljelentést tett a rendőrségen.”

„A jegyiroda tulajdonosa április 3-án közleményt adott ki, melyben arról számolt be, hogy március 20-án egy nő a Hungarica együttes koncertjére akart 10 jegyet venni, és összetűzésbe került az iroda alkalmazottaival.”

„felháborodva a vásárló lemondott a szándékáról, majd megkérdezte az eladót, hogy ismeri-e az együttest, és mivel nemleges választ kapott, "lezsidózta" a jegyirodát, majd elkérte a vásárlók könyvét, amibe leírta panaszát. Ezután dobtak Molotov-koktélt a jegyirodába, ami teljesen kiégett”

Agency frame

„Szabó György XIII. kerületi fideszes önkormányzati képviselő rövid beszédet tartott az összegyűlteknek, és megköszönte, hogy ennyien eljöttek. Megkérte őket, hogy menjenek haza, mert a rendezvény nincs bejelentve, az emberek azonban nem mozdultak.”

„Budapest főpolgármestere közleményben határolódott el a szélsőségesektől. Demszky Gábor felháborodott(…)”

„Az ellentüntetők közt megjelent például Gerendai Károly, Gerendás Péter, Kálmán László nyelvész, Radnóti Sándor, Ungváry Krisztián, Kenyeres Bálint filmrendező, Szabó György, a Fidesz önkormányzati képviselője és az SZDSZ Új Generáció több tagja.” (jelenlétükkel voltak hivatottak meggyőzni a potenciális támogatókat a cselekvés fontosságáról és értelméről)

„A tömeg a kisebb csoport érkezésekor azt kezdte skandálni: „Nácik haza!” Válaszul a szélsőségesek az „Itthon vagyunk!” rigmust skandálták.”

„a szélsőjobbos csapat egyik vezetője és társai egy negyedik emeleti erkélyen jelentek meg, és onnan kiabáltak az ellentüntetőknek, akik válaszoltak nekik”

„A közlemény arra is kitér, hogy a jegyirodában történtekről, majd pedig a gyújtogatásról többször beszámolt a kuruc.info portál is, amelyet az igazságügyi tárca korábban uszító hangvételűnek minősített.”

„A támadás után a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg egy, a támadásról készült fényképet juttatott el a Magyar Nemzet szerkesztőségébe, melyen az iroda látható, mikor lángba borult.” (a fénykép mint bizonyíték, ezzel kívánták legitimálni a csoport további tevékenységét)

Identity frame

„Budapest főpolgármestere közleményben határolódott el a szélsőségesektől. Demszky Gábor felháborodott azon, hogy szélsőséges csoportok „Újlipótvárosban szerveznek erődemonstrációt, hogy az ott élőket és rajtuk keresztül a főváros minden békeszerető lakóját megfélemlítsék. Mélységesen elítélem, hogy a két világháború közti időszak antiszemita hecckampányait felelevenítő szélsőségesek nyíltan a magyar demokrácia alapértékei ellen fordulnak”. Az újnyilas szélsőségesek célja a félelemkeltés, vélekedett.”

• liberális főpolgármester ↔ szélsőséges csoportok
• Újlipótváros lakói & a főváros minden békeszerető lakója ↔ szélsőséges csoportok
• magyar demokrácia alapértékei ↔ (a két világháború közti időszak antiszemita hecckampányait felelevenítő) szélsőségesek
• akikben félelmet keltenek ↔ újnyilas szélsőségesek


• ellentüntetők csoportja („Az ellentüntetők közt megjelent például Gerendai Károly, Gerendás Péter, Kálmán László nyelvész, Radnóti Sándor, Ungváry Krisztián, Kenyeres Bálint filmrendező, Szabó György, a Fidesz önkormányzati képviselője és az SZDSZ Új Generáció több tagja.”) ↔ akik ellen tüntetnek, a szélsőséges csoportok

„A tömeg a kisebb csoport érkezésekor azt kezdte skandálni: „Nácik haza!” Válaszul a szélsőségesek az „Itthon vagyunk!” rigmust skandálták.”

• tömeg (zsidó identitásúak vagy velük szimpatizálók) ↔ szélsőségesek


„„Hétfőn flashmobot szervezünk. Kérünk mindenkit, hogy vegyen fel fekete nadrágot és bomberdzsekit, ennek hiányában pedig bármit, ami jelzi, hogy a magunkfajták közé tartozik. Elmegyünk ebbe a jegyirodába néhány százan egyszerre, jegyet venni az április 19-i Kárpátia koncertre. Próbáljon kidobni mindenkit egyenként. Aki nem akar, vagy nem tud erre költeni, az kérdezze végig, milyen nemzeti érzelmű programokat tudnak ajánlani, és ezekre mennyibe kerül a jegy” – olvasható Tomcat hétfői eseményre való felhívásában.”

• egyes szám, első személyben szól az olvasóihoz Tomcat, mivel szélsőjobboldali érdekeltségű bloggerről van szó, így híveihez, a szélsőjobboldali csoportokhoz szól („magunkfajták”)
• „próbáljon kidobni mindenkit egyenként”: nem nevezi meg pontosan alanyát, de a jegyiroda vezetőjére vagy alkalmazottjára céloz mint „másikra”, mint ellenségre


Az interaktív, diszkurzív folyamatokra koncentráló értelmezési keretek kevésbé érhetők tetten a szövegben.

Diagnosztizáló:

A szövegben erre a legkirívóbb példa Demszky Gábor véleménye:
„Budapest főpolgármestere közleményben határolódott el a szélsőségesektől. Demszky Gábor felháborodott azon, hogy szélsőséges csoportok „Újlipótvárosban szerveznek erődemonstrációt, hogy az ott élőket és rajtuk keresztül a főváros minden békeszerető lakóját megfélemlítsék. Mélységesen elítélem, hogy a két világháború közti időszak antiszemita hecckampányait felelevenítő szélsőségesek nyíltan a magyar demokrácia alapértékei ellen fordulnak”. Az újnyilas szélsőségesek célja a félelemkeltés, vélekedett.”

Az ellenség nevesítése:
„A tömeg a kisebb csoport érkezésekor azt kezdte skandálni: „Nácik haza!” Válaszul a szélsőségesek az „Itthon vagyunk!” rigmust skandálták.”

Probléma, konfliktus leírása, ezen belül idézve „az ellenség nevesítése”:
„Kovács Zoltán az MTI kérdésére azt mondta, nem igaz, hogy a jegyiroda alkalmazottja kidobta volna a lányt. Kifejtette, hogy az eladó tájékoztatta a vásárlót a jegy áráról, valamint arról is, hogy a jegy árára 100 forint szervizköltséget számolnak fel. Ezen felháborodva a vásárló lemondott a szándékáról, majd megkérdezte az eladót, hogy ismeri-e az együttest, és mivel nemleges választ kapott, "lezsidózta" a jegyirodát, majd elkérte a vásárlók könyvét, amibe leírta panaszát. Ezután dobtak Molotov-koktélt a jegyirodába, ami teljesen kiégett. A jegyiroda tulajdonosa megtette a rendőrségi feljelentést.”

Itt érdekes módon Tomcat nem nevezi néven a „támadott felet”, csak utal rá:
„Próbáljon kidobni mindenkit egyenként.”


Protagonista & Motivációs keret:

„Szabó György XIII. kerületi fideszes önkormányzati képviselő rövid beszédet tartott az összegyűlteknek, és megköszönte, hogy ennyien eljöttek. Megkérte őket, hogy menjenek haza, mert a rendezvény nincs bejelentve, az emberek azonban nem mozdultak.”

(inkább anti-protagonista, békítő, a konfliktus oldására tett kísérlet)

„Hétfőn flashmobot szervezünk. Kérünk mindenkit, hogy vegyen fel fekete nadrágot és bomberdzsekit, ennek hiányában pedig bármit, ami jelzi, hogy a magunkfajták közé tartozik. Elmegyünk ebbe a jegyirodába néhány százan egyszerre, jegyet venni az április 19-i Kárpátia koncertre. Próbáljon kidobni mindenkit egyenként. Aki nem akar, vagy nem tud erre költeni, az kérdezze végig, milyen nemzeti érzelmű programokat tudnak ajánlani, és ezekre mennyibe kerül a jegy” – olvasható Tomcat hétfői eseményre való felhívásában.”

(Tomcat felszólítja híveit a cselekvésre)






5.

A Heti Válasz publicisztikáját T. T. elemezte:Heti Válasz: Féloldalas Tüntetés
2008. 04. 17.
Ezrek a Margit híd pesti hídfőjénél. Gyurcsány Ferenc Gerhard Schröderrel a balján. A ballib tábor bátorságot, civil kurázsit, öntudatra ébredést ünnepel, önfeledten. Társ nélkül.

Molotov-koktélt dobtak egy jegyirodára, mert ott - állítólag - beszóltak a Hungarica együttes koncertjére jegyet kérő lánynak. A szóváltás nyomán hecckampány indul a boltos megbüntetésére a Kurucinfón. Tíz nap múltán röpül a tűzfegyver, s a jegyiroda súlyos károkat szenved.

A tettet ugyanaz a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadítási Hadsereg vállalja magára, amely az MSZP-s képviselők házai elleni merényleteket is a nevére íratta. Csakhogy akkor a Molotov-koktélok ártalmatlan töklámpává szelídültek, s még kerti burgyingot is alig perzseltek. Ellenben a Hollán Ernő utcában nem mulasztanak el súlyos nyomot hagyni.

Az egyszerű rendőrségi ügyet a Tomcat fantázianevű médiamachinátor társadalmasítja, amikor kétszer is a jegyiroda elleni tüntetésre szólítja fel elvbarátait. Előbb néhány százan, radikálisok és - minden oldali politikusok által szervezett - antifasiszták néznek farkasszemet. Majd a meghökkentő ismétlésre már összegyűlnek néhány ezren. Többen, mint az utóbbi évek antifasisztának címkézett megmozdulásain, de kevesebben, mint ahányan Magyarországon elutasítják a rasszizmust.

A tartózkodás okai a baloldal pártjait a rendszerváltoztatás óta jellemző rémisztgetős politikára is visszavezethetőek, amely - a tragikus történelmi félelmekre építve - hajlamaiban fasizálódó országot rajzol fel, s ellenfelében a fasizmus megtestesülését, de legjobb esetben is a barátját láttatja. (Teszi ezt olykor Bácsfi Diána-féle legyártott műnácik médiafuttatásával.) És tetten érhetők a jobboldal lelkiismeret-furdalásos és egyben sértődött politikájában is, amely kikéri magának a minősítgetést, és nem hajlandó örökösen bizonygatni a vád igaztalanságát. (Különösen a holokauszt-emléknap meghonosítása után.)

A Hollán Ernő utcai demonstráció ezért is féloldalas. És azért is, mert az országot válságba kormányzó Gyurcsány, kitörve a kudarcok okozta bezártságából, ismét a szabad ég alatt, "hazai terepen" triumfál. Sokan nem kívánnak segédkezni ehhez a mutatványhoz. A Fidesz vezérkara is így élheti meg a történteket, ezért csak közleményben tesz hitet a félelmek nélküli, biztonságos Magyarország mellett. Holott a személyes jelenlétet nem pótolja semmi. S amíg ebben a térben a Fidesz defenzívába szorul, okkal számíthat az újabb fasiszta jelenségekre. Részben mert az elszegényedés okozta reménytelenség mind többeket tesz fogékonnyá ellenségképek befogadására, részben mert a kormánypártoknak alig akad más, sikerrel kecsegtető téma.

Amúgy a jegyiroda "megbüntetésével" egy időben felgyújtják a Fidesz országgyűlési képviselőjének házát és autóját. A tüntetés elmarad. Mondjuk a magatehetetlen rendőrség vagy a titkosszolgálatok székháza előtt. (Képzeljék el a miniszterelnököt a tömegben!)

Nem kérdés, az ország rossz irányba tart. És mai vezetőivel nem látszik alkalmasnak másra, mint Hollán Ernő utcai, féloldalas demonstrációra. Hát, váltani kellene!
Injustice frame:
(azok az igazságtalan gyakorlatok, amelyeket a tiltakozás tárgyául lehet tenni)
• A szerző nem kezeli tényként a jegyet vásároló lány sérelmét: „Állítólag beszóltak a Hungarica együttes koncertjére jegyet kérő lánynak.” – radikális oldal
• „Elutasítják a rasszizmust” , azt, hogy Molotov-koktélt dobjanak egy zsidó tulajdonban lévő jegyirodára - antifasiszták
• + a távolmaradó antifasiszták: a bal oldal pártjainak, rémisztgetős, fasizálódó országot kirajzoló politikája miatt maradnak otthon- tehát sok fasiszta van Magyarországon, akik megfélemlítően lépnek fel a zsidók ellen
Agency frame:
(A potenciális támogatók meggyőzése a cselekvés fontosságáról, értelméről)
Radikális oldal: A cselekvés fontossága: az „egyszerű rendőrségi ügyet TomCat társadalmasítja. Mindenkire, az egész társadalomra tartozik, hogy egy lányt, aki Hungarica-koncertre akart jegyet venni, ebben a jogában megakadályoztak.
Antifasiszta oldal: bizonyítani, hogy ők is fel tudnak lépni, ha a jogaikat sértve érzik, olyannyira, hogy ehhez megkapják a kormányfő, Gyurcsány Ferenc, és Gerhard Schröder, volt kancellár (majd többek között a Rotschild tanácsadója) támogatását is. A zsidógyűlölet elleni harc fontosságát hangsúlyozzák
Identity frame:
(cselekvő „mi” felismerése az ellenérdekelt „ők” meghatározása által)
„A ballib tábor bátorságot, civil kurázsit, öntudatra ébredést ünnepel, önfeledten.” -antifasiszták
TomCat és elvbarátai - radikálisok
Diagnosztizáló:
Ellenségek: az „injustice” megtorlását magára vállaló „Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadítási Hadsereg, és radikálisok vs. „minden oldali politikusok által szervezett – antifasiszták”
Protagonista: több embert mozgósítani, mint a másik oldal.
Motivációs keret: antifasiszták: zsidóság becsülete, akiket a kormány is támogat
A magyarság becsülete, akiket a kormány nem támogat
+ Gurcsány Ferenc és a baloldal „triumfál”, a Fidesz nem jön el, „sértődött politikája miatt”

6.

A Népszabadság publicisztikáját ugyancsak T.T. elemezte:

A Népszabadság online cikke:

Nagy N. Péter- Tépett mókusok

http://www.nol.hu/archivum/archiv-488246

Injustice frame:

A szerző véleménye szerint: Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban egy „közbűntényes provokáció” kapcsán azt írhatja a baloldaliakról és a liberálisokról, hogy „egy rakás szerencsétlen beteg”

Radikálisok: Tomcat „nemrég átkokat szórt egy zsidó fiúra, aki szerinte letépte egy lányról a kokárdát” – a szélsőjobboldal zsidóság irányában táplált ellenérzései

Baloldal:

A bizonytalan identitású baloldal reflexszerű fellépése a szélsőjobb oldal ellen

+ Ál-frame: Gerhard Schröder, a baloldal mellett, mint „neonácik elleni kötelező fellépés”-en résztvevő

Agency frame:

Jobboldal:

„A Fidesz büszkén hivatkozik rá, hogy odaállt az újlipótvárosi jegyiroda gyújtogatóit, támadóit elítélők élére egy politikusuk.” – tehát a Fidesz a feltételezett gyújtogatók, a szélsőjobboldali cselekmények ellenzőjeként tűnik fel

A szerző szerint viszont a jobboldal nem tartja távol magától a Magyar Gárdát

Baloldal: „Sok, politikai erőszaktól irtózó ember”

„Baloldal mozdul…Az összetartozás érzését erősíteni kell” – az esemény, mint a baloldal identitását építő lehetőség

Radikálisok: Tomcat- "Ezt a zsidót össze kell verni, meg kell alázni, ki kell herélni. Azért, hogy a fajtája végre észbe kapjon: ez itt nem az ő országa."

Identity frame:


Diagnosztizáló: „Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban látszólag a zsidókról, valójában minden baloldali vagy liberális emberről” azt írja, hogy: "felesleges, fárasztó és lélekölő időtöltés ezeket megérteni. Annyi a dolgunk csupán, hogy ne engedjük őket az ország medencéjébe vizelni, és orrot fújni. Mondjuk úgy: határozottan ne engedjük. Azon túl nézzük derűsen, ahogy rohangálnak a parton. Egy rakás szerencsétlen beteg. El fognak fáradni."

Baloldal: tépett mókusok

Jobboldal: tépett mókusok

Radikálisok: „Tomcat nevű nyilvánosság hajhász”, „magát TomCatnek nevező ember”, „jobbról érkezők”

Protagonista: „Bátor, aki odaáll a jobbról érkezők elé a jegyirodát védeni, bátor volt Dávid Ibolya is, aki megírta a Magyar Hírlap-cikkről, hogy az valójában micsoda… A maga módján bátor volt Orbán Viktor is, amikor bejelentette tegnap, hogy az államfő megkérdezte tőle, készen áll-e a kormányzásra.” – a szerző szerint bátornak kell lenni

7.

A Népszabadság tudósítását P. E. elemezte:
http://www.nol.hu/archivum/archiv-487449

Cím: Nyilasok gyújtogattak Újlipótvárosban
Forrás: Népszabadság (online) hírarchívuma
Dátum: 2008.04.05
Szerző: Czene Gábor
Szöveg típusa: Újságcikk
A cikk szereplői:
„névtelenségbe burkolózó lány”: szélsőjobboldali érzelmű, kissé agresszív hölgy
Tomcat: valódi neve Polgár Tamás; jelentősnek számító szélsőjobboldali szervező, blogger, a bombagyár nevű honlap üzemeltetője
Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg: hivatalos honlapjukon a következőképp mutatkoznak be: „ Amit most olvasol, az a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg hivatalos oldala. A portál azért jött létre, hogy eloszlassa a hitetlenek kétkedését a szervezet létezéséről. A Magyarok Nyilai igenis létezik, valós hús-vér személyekből áll, akik becsületes magyar emberek. Nem tűrjük a megalkuvást, megbüntetjük mindazokat, akik megérdemlik!”
Kovács Zoltán: a Hollán Ernő utcai Broadway jegyiroda ügyvezetője és tulajdonosa
jegyirodai eladó
rendőrség
Általános jellemzők: A Hollán Ernő utcai események kezdeti szakaszának, a későbbi tüntetéseket kirobbantó jegyvásárlási procedúrának tárgyilagos, objektív leírása.
Jelzők, határozók:
fasisztázás: a lány állítása szerint a jegyirodában kiszolgálás helyett lefasisztázták
„hazafias” együttes/szkinhedegyüttes: a nemrég alakult Hungarica, amelynek énekese a Romantikus Erőszak nevű skinhead együttes frontembere volt
"magyarellenes megnyilvánulás": jobbára szélsőjobboldaliak által használt kifejezés, létjogosultsága az esetek túlnyomó többségében megkérdőjelezhető.
fekete nadrágot és bomberdzsekit viselő (értsd: szélsőjobboldali): a szélsőjobboldaliak által magyarellenesnek nevezett egyének „viszontsztereotípiája”

8. Az Origo tudósításait P. Sz. elemezte:
Origo

Első Cikk: http://www.origo.hu/itthon/20080408-megint-tamadas-volt-a-hollan-erno-utcai-jegyiroda-ellen.html

Második Cikk: http://www.origo.hu/itthon/20080411-a-rendorseg-megfelelo-erokkel-keszul-a-pentek-delutani-budapesti-demonstraciokra.html


Általános Jellemzők

Első cikk:

Origo, 2008. április 8., kedd.

Másodszorra is támadás érte az újlipótvárosi jegyirodát kedd hajnalban. Két férfi betörte ugyannak a jegyirodának az ablakát, amelyre elöző héten Molotov koktélt dobtak. Így Kovács Zoltánnak, a bolt tulajdonosának immár második alkalommal kell rendbehoznia az üzletét. A rendőrök elfogták a két férfit, akik ellen garázdaság és rongálás bűncselekménye miatt indult eljárás.

Kitudódott, hogy egy szélsőjobbos honlap tüntetést szervezett hétfőre a jegyiroda előtt, aminek következtében több száz ellentüntető jelent meg aznap az üzlet előtt. A szélsőségek ellen tiltakozók Szabó György (a XIII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője) szervezésében először a Jászai Mari térre vonultak, ahol vártak a szélsőjobbhoz köthető portál által hírdetett akciót. A két csoport összetűzésbe került a jegyirodába menet. Az ellentüntetők azt kiabálták, hogy „názik, haza!”, mire a szélsőjobbosok azt válaszolták, hogy „itthon vagyunk!”. A rendőrök mozgósorfalat alkotva igyekezték kiszorítani a két csoportot a környékről.

Előzmény

Március 20.-án a jegyiroda egyik alkalmazottja konfliktusba került egy vásárlóval, aki a Hungarica együttes koncertjáre szeretett volna jegyet venni. Nemsokkal az esemény után egy szélsőjobbos honlap, a kuruc.info oldalán is olvasható volt a történet kissé torzított verziója, miszerint az eladó nem volt hajlandó kiszolgálni a lányt, akit többek között lemagyarozott és lecigányozott, mielőtt kidobta volna az irodából. Április 1.-jén Molotov-koktélt dobtak az irodára, amely kiégett.

Második cikk:

Origo, április 11., péntek.

Este fél 10-kor ért vegett az a tüntetés, ami délután 4-kor vette kezdetét a Hollán Ernő utcai jegyiroda előtt. Ennek az előzményét az előbb részleteztem. A TomCat által szervezett flashmob mellé nagyszámban jelentek meg ellentüntetők, köztük számos közéleti személyiség és politikus is, mint például Gyurcsány Ferenc és volt német kancellár Gerhard Schröder. A szélsőjobbosok a Kossuth téren, illetve a Lánchídon folytatták a tüntetést este fél 10-ig, amikor is a rendőröknek sikerült feloszlatnia a tömeget.

Részvevők

 Tüntetők – a szélső jobboldal, megszólitottak, megszólitóak, ideológiai hovatartozás jellemzi őket, aktív részvevők.

 Rendőrök – határozatlan számuak, munkájukból adódóan vannak jelen, megszólitóak, aktív részvevők.

 Főszervező, vezér, TomCat – megszólitott, megszólaló, ideológiai hovatartozás jellemzi, aktív részvevő.

 Budaházy György – szélső jobboldal, megszólitó, ideológiai hovatartozás jellemzi, aktív részvevő.

 Alkalmazott – név nélküli, megszólitó, megszólitott, a jelenlegi események szempontjából passzív részvevő.

 Vásárló, lány – név nélküli, megszólitott, megszólaló, ő is passzív részvevő hisz ugyanúgy mint az alkalmazott csak az események beinditásakor volt aktív részvevő.

 Kovács Zoltán – Az iroda tulajdonosa, munkájából adódóan van jelen, megszólitó és megszólitott, aktív részvevő.

 Ellentüntetők, Szélsőséges nézetek ellen tiltakozók – A szélső jobboldal, ideológiai hovatartozás jellemzi őket, megszólitóak és megszólitottak aktív részvevők.

 Sajtó – Homályos megfogalmazás, nem tudjuk hogy milyen sajtó, pontos adatot se határoznak meg, munkájukból adódóan vannak jellen, megszólitóak, passzív részvevők.

 Pető Iván, Gusztos Péter, Tóth József, Herényi Károly, Gerhard Schröder, Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára - ideológiai hovatartozás jellemzi őket, passzív és aktív részvevők, megszólitóak és megszólitottak.

 Bozsó Zoltán - a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese, munkájából adódóan van jelen, megszólitó és megszólitott, aktív részvevő.

 Két férfi – ők törték be a jegyiroda ablakát, ideológiai hovatartozás jellemzi őket, megszólitóak és megszólitottak aktív részvevők.

 Szabó György - XIII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője, ő szervezte az ellentüntetést, ideológiai hovatartozás jellemzi, megszólitó és megszólitott, aktív részvevő.
 Magyar Gárda - ideológiai hovatartozás jellemzi őket, megszólitóak és megszólitottak, aktív részvevők.


Ahol az interakció zajlik: Hollán Ernő utca, Jászai Mari tér, Lánchíd, Kossuth Tér.


Szöveg típusa: tudósítás


Kódok

Jelzőrendszer:

Támadó, szélsőjobb, flashmob, villámcsődület, fekete nadrágot és bomberdzsekit nyakukban árpádsávos kendőt viselő fiatalok, ellentüntetők, bomberdzsekis szélsőséges ifjak, náci ideológia, szimpatizánsak (~ Magyar Gárdával), hangzavar, rongálás, garázdaság, kormányellenes, veszekedés, vita, szélsőséges eszmék ellen tiltakozóak, demonstrálók, vonulók

A jelzők kifejezetten a semlegességre irányulnak, pusztán a részvevők ideológiai hovatartozásánának megkülönböztetését szolgálják. A feltüntetett képek közül egyikhez sem tartozik képaláírás, amivel ugyan megnehezítik a kép értelmezését, de fenntartják az objektívitást.

Ezzel szemben a kiegészítő vizuális információkból, azaz a cikkhez tartozó videofelvételekből más derül ki. A legkevésbe sem mondhatóak objektívnak, hisz a hozzászóló, hol civil hol közéleti személyek megnyilvánulásai konkrét politikai és egyéb nézeteket vallanak.

Az első cikkhez kapcsolódó felvételben az utca embere kerül a középpontba. A számos interjúalany „gazdag” jelzőrendszeréből kiválogattam a legfontosabbakat:

Civil megszólalók:

Ez szörnyű!!!!

Az egész ország nyugtalan.

Ez nagyon feldűhít!!

Nem elfogadható.

Fel vagyok háborodva.

Ez már NEM tüntetés hanem TERROR cselekedet. Hmph.

Le vagyok döbbenve, nem hiszem el, hogy egy ilyen történhet.

Mi itt LAKUNK. És EZ történik a mi környékünkön?? Én HOLOKAUSZT túlélő vagyok!!!


György Péter:

Én normális magyar ember vagyok. És ez a neo-náci disznóság felháborító!


Ebből kifolyólag én azt a következtetést vontam le, hogy bár az origo újságírói az objektívitásra törekedtek, a videók lelkes hozzászolói helyettük is állaspontot foglaltak. Mivel a videók szándékosan, a szöveg központi helyére kerültek (középre, a cikkek hasábjai között), ha nem is direkt módon, de valamilyen formában közzétették az origo által képviselt állaspontot.

Az interaktív, diszkurzív folyamatokra koncentráló értelmezési keret

Diagnosztizáló keret

A probléma: Írásos formában objektívan igyekszik bemutatni az eseményeket, de a feltüntetett videókból egy egyértelmű állásfoglalásról van szó.

Protagonista keret

Motivációs keret

Cselekvésorientált jellegre koncentráló értelmezési keret

Injustice Frame

„Nácik haza” vs. „Itthon vagyunk” – Az ellentüntetők átveszik a tüntetők magatartását, ezáltal ugyanarra a szintre süllyednek. A konfliktus alapvetően a tüntetők stílusa és viselkedésmódja okán tört ki, és így nem lehet düllőre jutni, ha mindkét csoport azonos módon cselekszik.

Agency Frame

A civil megszólalók (akik nem vettek részt az ellentüntetésen) határozottan állítják, hogy nem lesz nyugalom a környékükön, amíg nem állítják le a szélsőséges csoportokat, illetve tetteiket. Ezzel szemben a másik csoport meg a ‘saját érdekeit’ igyekszik megvédeni.

Identity Frama

Szélsőjobb-ellentüntetők; árpádsávós zászlót viselő fiatalok-szélsőséges eszmék ellen tilakozóak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése