2009. április 21., kedd

VIRTUS-RíTUS-PÁSZíTÁS

A kutatás három alappillére:

Virtus
:
A virtus olyan mentalitásra, habitusra, jellemre utaló fogalom, amelyet talán nem véletlenül, a leggyakrabban a „magyar virtus” összetételben használunk. Ez az egészen hétköznapi viselkedésmód, amely tagadhatatlanul a férfiasság egyik alappillére is, az élet számos területén jelen van. Mit is jelent valójában? Milyen egyéb fogalmak köthetők hozzá?

Virtus fn 1. nép biz Könnyelmű hősködés. 2. biz Vakmerő, ügyes tett. 3. elav irod Erény, érdem. [lat] ~kodik tn ige biz Könnyelműen hősködik, fitogtatja a képességeit. ~os mn 1. nép Virtuskodni szerető. ~ legény./nép Nagy testi ügyességet kívánó. 2. elav irod Erényes, érdemes.

Érdem fn 1. Vkinek v a közösségnek a megbecsülésére méltó tett, magatartás. ~eket szerez; ~e szerint bánik vkivel 2. (Írásművel kapcs.:) érték, értékes vonás. A mű ~ei.

Érdemes mn 1. Aki, ami méltó vmire. ~ elolvasni. 2. Érdemeket szerzett, tekintélyes. ~hazafi. / hiv (A művészetben ill. a sportban elért kimagasló eredményért adományozott címben.) ~ művész.

Erény fn vál 1.(A nemi erkölcs szempontjából) értékes tulajdonság, készség. Az ~útján. Ennek gyakorlati megnyilvánulása. Bűnök és ~-ek 2. Vkinek, vminek előnyös, jó oldala, értékes tulajdonsága. Írói ~ek; a mű ~ei. [←er (ő)] ~csősz fn gúny Erkölcscsősz.

Erkölcs fn 1. Vki, vmi magatartását irányító, annak megítélését segítő, társadalmilag helyesnek tekintett szabályok összessége, ill. ezek megvalósulása. Szocialista ~; tiszta ~./
Pozitív erkölcsi tulajdonság, erény.

Morál fn/vál Erkölcs(iség), erkölcsi felfogás. Rég Erkölcsi tanulság. [nk:fr
(Forrás: Magyar értelmező kéziszótár, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1972.)

Ha a „virtus” szó keletkezésének történetét is megvizsgáljuk, még érdekesebbé válik a dolog. A latin eredetű szó az ókorban (a társadalmi változásokkal párhuzamosan) fontos jelentésmódosulásokon ment keresztül, amelyek a különböző használataiban, nyomokban ma is fellelhetők. A latin nyelvű ókori irodalomban való előfordulásai alapján a főbb váltások a következőképpen foglalhatók össze:

„A virtus a vir 'férfi' főnév -tus képzővel ellátott alakja (vö. pl. senex 'öreg' > senectus 'öregség'), s különféle jelentései szorosan összefüggenek azzal, hogy az idők során milyen válaszokat adott a római kultúra arra a kérdésre: mitől férfi a férfi? Nem csupán arról van szó, hogy a virtus mindenkori jelentése attól függ, mit tartottak az adott történeti korban (vagy társadalmi rétegben, irodalmi műfajban, kontextusban stb.) a férfi-lét, ill. ember-lét lényegének, hanem arról is, hogy erre irányuló gondolataikat jelentősen befolyásolták a virtus szóhoz kapcsolódó képzetek. (…)
Valószínűsíthető, hogy a virtus eredendően szexuális értelemben vett 'férfierőt' jelentett (vö. genius), ám ez több önmagánál, hisz az archaikus felfogás szerint a külvilágra is kisugárzó férfipotencia azonos a világra való hatás/hatalom képességével, s ez az, ami a 'karizmát', az igazi 'férfiasságot' konstituálja. A virtus ezen, eredeti jelentése a római társadalomtörténet alakulásával párhuzamosan átszíneződött: a Kr. e. 5. században keletkezett XII táblás törvényekben már 'derekasság' értelemben találjuk, míg számtalan szöveg tanúskodik a 'harciasság, bátorság' jelentésről.
Mély ellentét tátong azonban a kétféle rátermettség között, s ez ellentmondásossá teszi a virtus fogalmát: míg általában dicsőítik, ill. hiányolják és visszasírják mint megkérdőjelezhetetlen katonai-polgári 'erényt' (pl. Terentius, Cato, Sallustius, persze a legkülönfélébb összefüggésekben és hangsúlyokkal), aközben olyan hangok is megjelennek, miszerint "jobb dolog a virtusnál a jog (ius), hisz virtusra gyakran hitvány emberek is szert tesznek, ám a jog és a méltányosság távol tartja magát a hitványaktól" (Ennius).
Elsősorban azért kellett sokaknak elgondolkodniuk a virtus etikai értékén, mert a görög aretének - eredetileg 'harci kiválóság', azután általánosabban, sőt morálfilozófiai terminusként is 'erény' - a virtusszal való megfeleltetése kézenfekvő volt ugyan, de nem problémátlan, ami vagy a római virtus etikai bírálatához vezetett (ld. Ennius), vagy pedig ennél is radikálisabb lépéshez: a virtus-fogalom újradefiniálásához. "A virtus nem más, mint hogy tudja az ember, mi a helyes", jelenti ki Lucilius, vagyis: a virtus (az 'erény', immár etikai színezettel) a jó tudása. Lucilius itt úgy próbálja megalkotni az "új virtust", hogy a szó eközben ne veszítse el eredeti, római ízét. Cicero már nem próbál egyetlen virtus-fogalommal operálni: bölcseleti műveiben az "eredeti római" virtus is megmarad, de mellette az areté fordításaként a virtus lesz - egyes és többes számban (virtutes) egyaránt - a különféle erények (mértékletesség, igazságosság stb.) összefoglaló elnevezése. (…)”

(Forrás: Szépművészeti Online Lexikon, „Virtus” szócikk, Tamás Ábel, 2004, http://www2.szepmuveszeti.hu/hyperion/lexikon.php?s=Virtus )


Rítus:
A „rítus” számos társadalomtudományi elméletben fontos fogalommá vált, amelyet nemcsak az alapjelentésében, hanem azt különböző módokon kiterjesztve használnak. Kutatásunkban alapvetően a kommunikáció neodurkheimiánus szociológiájának követőire, leginkább Császi Lajos írásaira támaszkodva alkalmazzuk. A szerző A média rítusai c. művében kifejti, hogy a populáris média olyan közösségi tereket hoz létre, amelyekben lehetővé válik a különféle rítusok, „más szóval alapfunkcióira leegyszerűsített drámák, cselekvések” eljátszása. A rítusok két összetevője: egy láthatatlan morális szükséglet valamilyen fontos értéktartalmú kérdés megválaszolására és egy látható ceremoniális tevékenység, amely külső eszközként szolgál a cél elérésére. „Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a rítusok a résztvevőknek nemcsak az ’igazság’ felismerésének kognitív feladatához nyújtanak segítséget, hanem az értékekkel való közvetlen kapcsolat közvetlen erőforrásként és bizonyosságként is szolgál számukra.” (Császi , 2002: 18. p.)

A másik fontos – főleg az antropológiában használt – jelentésmező leírását a Közösségtanulmányok c. kötetben, a „sűrű leírás” módszerét ismertető tanulmányban találjuk. Eszerint az antropológiai megfigyelés tárgyai között az egyéni cselekvések, interakciók mellett nagyon fontos helyet foglalnak el olyan kollektív cselekvések, „amelyekben egy közösség tagjai figyelmüket közösen valami nem mindennapi gondolattárgyra irányítják, miközben az együvé tartozás élményét élik át. (…) A rituális cselekvés jelentőségét az egyén szempontjából az adja, hogy általa az egyéni tudat és a társadalmi rend között dialektikus kapcsolat jön létre.” A társadalmi rítusok funkcióit többféleképpen értelmezik: sokak szerint azok a társadalmi struktúrát jelenítik és erősítik meg, míg mások – az átmeneti rítusok elemzésére alapozva – azt gondolják, hogy legitim és kezelhető keretek között tartják a társadalmi válságokat és változásokat. Ez utóbbi felfogást képviselték Arnold van Gennep és legfőbb követője, Victor Turner szimbolikus antropológus, a rituális folyamat egyik kiváló értelmezője. Az általa kitüntetett szereppel felruházott liminalitás (két strukturált közötti küszöbállapot) olyan fázisa a státuszcserének, amelyben a résztvevők „felfüggesztik a társadalom ’normális’, strukturált állapotokra jellemző (regulatív) szabályait, és a kultúra mélyrétegét meghatározó (konstruktív) szabályokat helyezik előtérbe”.
(Feischmidt-Szuhay, 2007: 244-245. pp.)

Pászítás:
„Az értelmező szótár szerint pászít (vagyis passzít) ige illesztést jelent, a passzol (vagyis pászol) igealak pedig illik valakihez, valamihez, vagy valahová jelentésben használtatik. Szendrőládon, e megközelítően hétszáz lelkes Borsod megyei településen a kifejezés leggyakrabban zenei értelmezésben szerepel.”
(http://www.docuart.hu/docuart/hu/adatbazis/adat_film/77/dialektus )

A fenti meghatározás egy tartalomleírásban szerepel:
„Az értelmező szótár szerint pászít (vagyis passzít) ige illesztést jelent, a passzol (vagyis pászol) igealak pedig illik valakihez, valamihez, vagy valahová jelentésben használtatik. Szendrőládon, e megközelítően hétszáz lelkes Borsod megyei településen a kifejezés leggyakrabban zenei értelmezésben szerepel.”
(http://www.docuart.hu/docuart/hu/adatbazis/adat_film/77/dialektus )

A fenti meghatározás egy tartalomleírásban szerepel:
Szuhay Péter, cigánykutató antropológus és Kőszegi Edit filmrendező „A pászítás, avagy az együttélés anatómiája” címmel készítettek egy terepmunkán alapuló filmdokumentációt. Az esettanulmány központi fogalma, egy észak-magyarországi település cigány közösségében élő népszokás, éneklési mód, amely esetükben metaforikus értelmet nyer. Olyan törekvésekre vonatkozik, amelyeket a helyiek (parasztok és cigányok egyaránt) viszonyuk rendezésére, új együttélési stratégiák kidolgozására alkalmaznak. Mindemellett utal a tudósok aktív közreműködésére ezen folyamatok előmozdításában.
A fogalom részletes kifejtését Szuhay Péter esettanulmányában találjuk.
(Feischmidt-Szuhay, 2007: 253-259. pp.)

AZ ELMÉLETI ALAP

A/ „A grounded theory azon a feltételezésen alapul, hogy az általánosság különböző szintjein megfogalmazott értelmezések fontosak a társadalmi jelenségek mélyebb megértéséhez, de azon is, hogy ezek az elméleti érvek ne szakadjanak el a cselekvések és jelenségek helyi értelmezéseitől. A módszerről kötetnyi értelmezést publikáló Katy Charmaz szerint megalapozott elmélet a következő támpontokat adja ahhoz, hogy a cselekedeteket jelentéseikkel együtt értsük meg:

1. az idézett személyek saját kijelentései cselekedetükkel kapcsolatban;
2. az érintettek nem explicit vélekedései, például érzelmi viszonyulása;
3. mások viszonyulása, vélekedése a cselekvőkről és a másokra való hatása;
4. a cselekvés látható következményei (Charmaz, 2001).” (Fleischmidt 2007: 235)

A közösségi portálokon elhelyezett tartalmak alapos átolvasása után, induktív módszerrel kódokat jelölünk ki, definiálunk, majd értelmezzük a csoportok közötti interakciót.

B/ Frame-elemzés: „egyéb média” tartalmai alapján
- a konfliktus alapját képező argumentumok kijelölése
- ezeknek az argumentumoknak a megjelenítése a különböző sajtótermékekben
- szempontok elemzése (rezonancia, legitimitás)
- a frame-típusok beazonosításai, a kétféle csoport által alkalmazott frame-ek eltérő hangsúlyai (injustice, advocacy, identity)

A kutatás menete a blog elindításáig:
1. Elméleti áttekintés (irodalom)
2. A témakörben Magyarországon végzett empirikus kutatások publikációi (Médiakutató)
3. Linkek gyűjtése, eseménysor rekonstruálása (wikipédia!)
4. Kutatási terület szűkítése, linkek szelektálása, két esettanulmány helyett egy elkészítése
5. Az esetre vonatkozó új és hagyományos médiatartalmak kiválasztása. Adatgyűjtés, kódolás.
6. A kódok összehangolása (Charmaz fenti szempontjai alapján), táblázatba foglalás, értelmezés.

A CÉL

A kurzus során a hallgatókkal egy olyan módszertani kísérletet végeznénk el, amelyben párhuzamosan bővítik médiaelméleti és társadalomtudományi ismereteiket. A kérdésfeltevések alapja egy olyan szempontrendszer kidolgozása, amelyekkel az új médiának bizonyos közösségek identitásépítésében, formálásában betöltött szerepét vizsgálni tudjuk.

A vizsgálatok legfontosabb hozadéka az lehet, hogy segít értelmezni a különféle társadalmi események és az új médiatípusok egymásra hatását, a kulturális antropológia segítségével újfajta kérdések megfogalmazására késztet. A különféle (virtuális és valóságos térben zajló) interakciókat lehetőség szerint megfosztva politikai tartalmaiktól alapvető emberi viselkedésminták (pl. virtuskodás) beazonosítására, majd az elemzés eredményeinek gyakorlati felhasználására tesz kísérletet.

A következő alapkérdéseket fogalmaztuk meg: hogyan viszonyulnak egymáshoz a virtuális közösségi terekben zajló (verbális) interakciók rítusai és a valóságos terekben zajló (tettekben kifejeződő) rítusok? Lehet-e bizonyos esetekben közvetlen, ösztönző vagy visszafogó hatásról beszélni? Milyen szerepet játszanak az egyéb médiumok ezekben a társadalmi folyamatokban? Lehetséges-e, hogy napjaink átalakulóban lévő nyilvánosságszerkezete, amely a civil társadalom erősödésével köztudottan hozzájárul a demokrácia fejlődéséhez, egyfajta „salakanyagként” magában foglalja azt is, hogy radikális nézeteket valló marginális közösségek politikai mozgalommá duzzadnak? Hogyan töltődhet politikai, ideológiai tartalommal a „virtuskodás” hétköznapi viselkedésmintája? Lehetséges-e egy másfajta térben másfajta beszédmód használata, amely az átpolitizálódott kifejezésmódot újra hétköznapivá alakítja?

A vizsgálandó közösségi portálokon elhelyezett verbális és audiovizuális megnyilatkozásokban olyan viselkedésminták kirajzolódását követjük nyomon, amelyek az adott egyén vagy csoport értékrendjére, életfelfogására engednek következtetni. Szemügyre vesszük az interakciókat, s azokat a szerepeket, amelyeket a résztvevők felvállalnak, másokra felruháznak, esetleg rákényszerítenek. Igyekszünk szem előtt tartani: nem az aktuális politikai irányokhoz kapcsolódó sztereotípiák igazolására teszünk kísérletet, hanem a szembenálló felek párbeszédében létrehozott szimbólumrendszer súlypontjait próbáljuk megkeresni. A közösségépítés, identitásformálás módozatait kívánjuk feltárni, s legfőképpen azt, milyen szerepet játszanak ezekben a folyamatokban az új média formái. A blogok, videók és egyéb kifejezőeszközök elterjedése hogyan változtatja meg „a szóhoz és a tetthez való viszonyt”, miképp módosítja a hagyományos médiaformák szerepét. Azt is meg lehet nézni, a portálok szerkezete, felépítési módja mutat-e eltéréseket a különböző csoportoknál; esetleg tükrözi-e az egyén és közösség viszonyáról, a közösségi értékekről, a morálról alkotott nézeteket.

A „virtuskodásra” mint meghatározó viselkedésmintára utaló kétféle jelentésmező vizsgálata:
- portál építése: feltétele egy közösség, identitás és morálerősítő szerepe van, a közösség által helyesnek tartott szabályok, elvek érvényesülését segíti elő, érdemszerzés fontos terepe. (Pl. nemzeti radikálisok: hazafiasság, nemzetmentés; „ifjú humanista” zsidó bloggerek: demokratikus, humanista alapelvek, zsidó identitás)
- blogok írása, kommentelése: könnyelmű hősködés, erőfitogtatás, melynek feltétele a megfelelő közönség.
(Kísértetiesen hasonlít a párbaj-központú interakciókra: motivációja egy „felsőbb cél”, általános morális szükséglet – a becsület megvédése és az „uralkodási ösztönnel” megáldott férfi „kocódási késztetése”: Hadas Miklós)

A TERV

„Pászítás-kísérlet”
Digitális kultúránk virtusai: társadalmi rítusok a világhálón



Az első fázisban a hallgatók az antropológia és a médiaelmélet határmezsgyéjén álló kutatómunkát végeznének, egy esettanulmányt hoznának létre Internetes blogsite-ok, közösségi médiaportálok, archívumok, adatbázisok feltérképezésével. Adatokat gyűjtenének, rekonstruálnának egy eseménysort: a Hollán Ernő utcai jegyirodában lezajlott konfliktust, az azt követő eseményeket. A kutatás a közösségtanulmányok egyik fontos módszerét alkalmazná: olyan megalapozott elméletet (grounded theory) alkotva, amely a kétféle (szélsőjobboldali és zsidó közösségek) lokális identitásépítő tevékenységét értelmezné. A rendelkezésre álló források aprólékos vizsgálatával feltárná a gyakran párbeszédben, esetenként interakcióban álló felekre jellemző jelentésrendszert. A „sűrű leírás” alkalmazásával lehetővé tenné a politikai, ideológiai beszédmezők alatti, rejtett motivációk kohéziós rendszerének feltárását. Feltételezésünk szerint a világhálón zajló „társadalmi rítusok” közelebbi szemügyre vételével olyan virtusok válnának láthatóvá, melyek egészen hétköznapi megnyilatkozásokból állnak. Az adatok között kulcsfontosságúak a videók, blogok, tehát az önreprezentáció produktumai, és azok „párbeszéde”, ezért azok begyűjtésének kitüntetett figyelmet kell szentelni.

A második fázisban az adatok közös feldolgozására, értelmezésére kerülne sor. Ezeket a hallgatók olyan Internetes tartalmak formájában rögzítenék, amelyek újabb párbeszédek generálására alkalmasak. A kísérletjelleg esetünkben tehát azt jelentené, hogy megvizsgálnánk, a kutatás eredményei – az értelmezések – beépítésével befolyásolható-e az adott csoportok felfogása, módosul-e az önmagukról és a Másikról alkotott képe. A kutatás ezen része semmilyen értelemben sem tekinthető mediációnak, nem békéltető céllal zajlik, kérdéseket fogalmaz meg arra vonatkozólag, fordíthatóak-e tudományos érvényű állítások társadalmi csoportok „hasznára”. A másik fontos kérdéskör természetesen annak vizsgálata, jobban vagy kevésbé alkalmasak az új médiumok ilyen tartalmak közvetítésére, milyen szerepet töltenek be ilyen avítt fogalmak, mint a virtus kiélésében.